Az Oxfam friss jelentése szerint irányíthatatlanná vált a gazdasági egyenlőtlenség a világon, a Földön élő 2153 milliárdos ma már gazdagabb, mint 4,6 milliárd ember – számol be a hírről a Bloomberg.
Nem változtatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon - derült ki a kínai jegybank (PBOC) hétfői sajtótájékoztatóján. A döntés nem okozott nagy meglepetést, miután a középtávú likviditási hitelek kamatait is változatlanul hagyta a múlt héten a központi bank. Az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) az előző két hónapnak megfelelően 4,15 százalékon rögzítették. Az ötéveseké szintén változatlan maradt, azt 4,80 százalékon határozták meg.
Az Európai Unió legnagyobb tagállamai közül Németország demográfiai helyzete a legrosszabb jelenleg. A munkaképes korúak számának jelentős csökkenése pedig a következő időszakban már a gazdasági növekedésre is hatással lesz – vélik a Commerzbank elemzői. Az egyetlen megoldás a gazdaság versenyképességének növelése és a magánberuházások élénkítése lenne.
A 2020-as években mérsékelt tempóban, 2030, illetve 2040 után viszont gyors ütemben csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a magyar kormány - derül ki a csütörtökön nyilvánosságra került Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia tervezetből. Az anyag szerint a klímasemlegesség 2050-ig tartó eléréséhez Magyarország emisszióját 1990-hez képest várhatóan körülbelül 95%-kal kell mérsékelni, a fennmaradó mintegy 5 százaléknyi kibocsátást pedig a hazai úgynevezett elnyelők, elsősorban az ország telepítésekkel bővítendő erdei fogják megkötni.
A várakozásokat meghaladó ütemben nőtt tavaly decemberben az ipari termelés, és tovább élénkült a kiskereskedelmi forgalom Kínában - derül ki a kínai statisztikai hivatal pénteken kiadott jelentéseiből.
Váratlan mértékű lassulással háromévi mélypontra süllyedt tavaly év végén a brit infláció. Londoni pénzügyi elemzők szerint nő a valószínűsége annak, hogy a Bank of England rövid időn belül csökkenti alapkamatát. Ennek lehetőségét a brit jegybank monetáris tanácsának egyik tagja is felvetette szerdán.
A szakszervezetek arról számolnak be, hogy a 2020-as béremelés mértéke elmaradhat a tavalyitól. A munkaadók úgy gondolják, hogy tarthatatlan a kétszámjegyű béremelés.
Negatív hitelképességi kilátással kezdik a 2020-as évet a közép- és kelet-európai (CEE) EU-gazdaságok a Moody's Investors Service megítélése szerint, elsősorban a külső növekedési környezet romlása miatt. Magyarország egyéni, befektetési ajánlású államadós-osztályzatának kilátása ugyanakkor változatlanul stabil.
Az Equilor szerint idén lassulhat a magyar GDP-növekedés, miközben az MNB igyekszik majd laza monetáris kondíciókat fenntartani, így viszont a forint új történelmi mélypontra süllyedhet az euróval szemben.
A növekedés extenzív tartalékai kimerültek, ezért indokolt meghozni azokat a termelékenységet, gazdasági hatékonyságot javító intézkedéseket, amelyek révén nemcsak 2020-ban, hanem középtávon is fenntartható az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedés - állapította meg a Költségvetési Tanács (KT), amely Kovács Árpád elnök vezetésével, a testület tagjainak - Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének és Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének - részvételével csütörtökön megtartotta idei első ülését.
Stagnáláshoz közeli állapotban maradt az euróövezet magánszektorának teljesítménye decemberben, mivel a szolgáltatási szektor élénkülése csak részben tudta ellensúlyozni a feldolgozóipar válságát - ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimedzser-indexeinek végleges adataiból, amelyeket hétfőn tettek közzé.
Enyhén lassult a kínai szolgáltató szektor növekedése decemberben a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérésének hétfőn közzétett adatai szerint, ami egybecseng a kínai statisztikai hivatal múlt héten közölt adataiból kiolvasható tendenciával.
Figyelmeztette a Koreai Munkapárt főbb vezetőit Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.
Az idei év egyik legnagyobb gazdasági meglepetése a magyar 5%-os növekedés volt. A GDP bővülésének erős kontrasztot adott, hogy a világgazdaságban, de különösen Európában érdemi lassulást láthattunk. Így 2019-ben történelmi csúcsra ugorhatott az eurózónával szemben növekedési előnyünk.
Az Állami számvevőszék (ÁSZ) célja, hogy mindenhova eljusson és feltárja a kockázatokat - közölte az ÁSZ elnöke vasárnap. Domokos László a számvevőszék honlapján közzétett összegzésben kiemelte, hogy ellenőrzéseikkel, elemzéseikkel és javaslataikkal hozzájárultak a közpénzügyek fejlesztéséhez 2019-ben. Szükségesnek nevezte az egészségügy finanszírozásának és az ellátórendszer struktúrájának átalakítását. Azt is elmondta: a közszféra belső ellenőrzése változásért kiált.
Parragh László, az MKIK elnöke a magyar gazdaság kedvező teljesítményéről beszélt, és úgy látja, hogy a GDP-növekedés jövőre is jól alakulhat. Azonban a világgazdaság növekedése lassul, számos kockázat árnyékolja be a kilátásokat, miközben Magyarországon a munkaerőhiány, a kkv-k alacsony termelékenysége, a forint gyengülése, és a vártnál magasabb infláció jelenthet problémát. Kiemelte: a jelenlegi stabil gazdasági növekedés időszakában a gyengülő forintárfolyam nem biztos, hogy szerencsés a gazdaságnak hosszú távon, mert amikor majd szükség lesz az árfolyambeavatkozásra, akkorra már "elhasználódhat" ez az eszköz.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megnéztük, hogy az IMF legfrissebb előrejelzései alapján melyek voltak a világ leggyorsabban növekvő gazdaságai 2019-ben. Ahogyan azt megszokhattuk, a tízes listán az alacsony fejlettségű afrikai és kelet-ázsiai országok sorakoznak, bizonyítva, hogy nagy léptékben igenis létezik a világban a felzárkózás. Elsősorban pedig azok a nagyon szegény országok tudnak látványosan növekedni, amelyek viszonylag jól meg tudják szervezni a gazdaságaikat, vagy valamilyen súlyos sokk után éledeznek. Az első helyezett viszont nagy meglepetés, és ezért külön magyarázatot igényel.
Az államadósság GDP-hez mért arányát 60 százalék alá akarja mérsékelni a kormány 2022 végére, gyorsítani szeretnék az adósságcsökkentés ütemét - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. Ezzel Varga megismételte a Pénzügyminisztérium (PM) múlt héten közreadott előrejelzését, ami azonban olyan furcsa adósságlefutást jelent, hogy érdemes némi magyarázatot fűzni hozzá.
Idén olyan történt, amire hosszú ideje nem volt példa Magyarországon: jelentős munkabeszüntetéseket tartottak a magyar dolgozók, ami egyes vállalatok termelésére is érdemi hatással volt. A legsikeresebb sztrájkot az Audinál tartották, de összességében a versenyszféra egészében igen jelentős béremelést tudtak kiharcolni a munkavállalók. De mire számíthatunk jövőre?